
Mikulás
december 3, 2008
november 29, 2008
november 29, 2008
november 28, 2008
Joe egy unalmas matekórán született, a 2006-2007-es tanév valamely napján. Nem volt más, csak egy légy a padon, és sokáig nem is maradt több ennél. Egy év telt el. Senki sem hallott felőle, egészen a nagy napig amikor ismét feltűnt egy fizikaórán, a füzetben – egy plakáton szerepelve. Bizony, Joe befutott az egy év alatt. Sorra kapta a filmes ajánlatokat, és nem győztük kapkodni a fejünket izgalmas történetei láttán.
Ez az izgalom arra vezetett, hogy elkezdtünk érdeklődni Joe után. 2-3 padnyi ember együttes erőfeszítéssel feltárta Joe gyerekkorának (kis-légykorának?) részleteit, melyből fény derül arra is, hogy mi a sikerének titka.
Családjáról is megtudunk pár dolgot. Fiatal korában testvérével Billel rengeteget játszott, ám Joe túl okos volt – így ha sakkjátszmára került sor, mindig ő győzedelmeskedett. Bill ezt nem vette jó néven, és ezért olyan dolgokra kényszerült, amit lehet, hogy később megbán..
De ez nem az a nap. Még csak a kezdet kezdetén járunk. Nem is tudja a kicsi légy, hogy mi vár rá. boldogan repked a filmforgatásokra, éli az életét, rajongói körében, nem is gondolva testvérére aki időközben szintén talpra állt, és egészen más okból keresi “szeretett” testvérét..
november 28, 2008
Sziasztok, üdvözlök minden erre tévedőt a blogon. Sok dolgot tervezek ide, majd meglátjuk mi valósul meg, de többek között Joe, az unalmas tanórákon született légy kalandjai is szerepelni fognak.
Remélem elnyeri tetszéseteket az oldal, a designon még lesz mit dolgoznom.
Üdvözletem mindenkinek: Hunter